A fájdalom és annak hatékony csillapítása

A fizikai fájdalom nem más, mint szervezetünk figyelmeztetése és önvédelmi reakciója. A test bármelyik területén jelentkezhet, és több módon jelenhet meg a kiváltó okától függően, mint az égő, hasogató, görcsös, szúró, maró, lüktető vagy sugárzó érzést produkáló fájdalom. A fájdalom érzete eltérő lehet attól függően hogy mire figyelmeztet. Mindemellett több tényező befolyásolja, mint például az életkor: csecsemőkorban valamint az időseknél felerősödhet a fájdalom érzete. Továbbá, befolyásolhatja a fájdalom érzetét a napszak, és hogy amikor jelentkezik, ugyanis ha az az adott személy fáradtabb, csökkenhet a tűréshatára, így éjszaka intenzívebbként lehet megélni a fájdalmat. Végül de nem utolsó sorban, az illető általános állóképessége és egészségügyi állapota szintén meghatározó lehet a fájdalom érzetének szempontjából. Lefolyása szerint szintén több módon találkozhatunk vele, megjelenhet hirtelen vagy erősödhet, majd elmúlhat egészen fokozatosan is.

Mielőtt jobban elmerülnék a fájdalomcsillapító szerek fontosságának ismertetésébe, szeretnék megemlíteni egy patikát is, ami a legjobb beszerzési forrás, amivel eddig találkoztam. A hely neve Prevenció Patika, ahonnan online is tudtok rendelni, ha nem tudtok oda személyesen ellátogatni.

A fájdalom kezelésének első lépése annak felismerése és realizálása, a fenti jellemzők azonosítása, kiemelt figyelmet fordítva annak eredetére. A fájdalomcsillapító gyógyszerek hatékony és egyszerű megoldást képesek nyújtani. Mindemellett érdemes lehet hűtéssel vagy borogatással is elősegíteni a fájdalom elmúlását vagy csökkentését, amennyiben van rá lehetőségünk és otthon tartózkodunk. A fájdalomcsillapító gyógyszerek gyakorlatilag bárhol alkalmazhatók, akár a munkahelyünkön vagy az iskolában is problémamentesen kivitelezhető bevételük.

A leggyakoribb jelenség a fejfájás, valószínű mindenki találkozott már vele életében legalább egyszer. A fejfájásra alkalmazható gyógyszereknek számos fajtája van, mint például ami azonnali hatást ígér, vagy amelyik hosszan tartó módon szünteti meg a fájdalmat, csupán egyéni preferenciánktól függ a számunkra megfelelő kiválasztása. Szintén kifejezetten gyakori típus a fogfájás, ami megjelenhet akár egy probléma kialakulásakor, akár egy-egy fogászati beavatkozás után. Valamennyi esetben érdemes az azonnal működésbe lépő erősebb hatóanyagú készítményeket választani fogfájdalom esetében. A nők körében rendszeresen megjelenik a menstruációs fájdalom, aminek kezelésére külön erre a célra szánt gyógyszereket ajánlatos alkalmazni. Mindemellett csökkenthetők a tünetek különböző gyógyteák főzésével is az adott időszakban, valamint a gyógynövényes fürdőzés is segíthet a fájdalomérzet csökkentésében. A sportolók körében gyakran előfordulhat sajnos a duzzanat, ficam, rándulás, vagy egyéb sérülés következtében létrejött fájdalom, amire a gyógyszeres kezelés mellett lokálisan alkalmazható fájdalomcsillapító hatással rendelkező gélek és spray-k is használhatók. A megfelelő kiválasztása szintén egyéni igényeinktől függ. Különböző gyógynövény és más hatóanyag tartalmuknak köszönhetően hűsítő, bizsergető, kellemes hatást váltanak ki az alkalmazott területen, ezzel csökkentve a fájdalom érzetét. A tapaszok szintén népszerűek, ugyanis akár lábbeliben vagy éjszakára is könnyen viselhető megoldást kínálnak. A borogatás és kötés szintén hozzájárulhat a gyógyulási folyamathoz és a tünetek enyhítéséhez. Sérülés esetében fontos a pihenés és a türelem, a gyógyulásig kerülni kell a megerőltetést, és a sport újbóli elkezdésekor törekedni kell az óvatosságra és nem szabad ignorálni testünk figyelmeztető jeleit, ugyanis az a visszaeséshez vagy újabb sérüléshez vezethet. A teljesség igénye nélkül, végül, de nem utolsó sorban meg kell említeni az ízületi- és izomfájdalmakat, amik szintén igen gyakran előfordulnak. Az izomfájdalmak egy-egy intenzívebb terhelés és esetleges sérülés következtében merülnek fel, míg az ízületi fájdalom az idősek körében jellemző. A korábbi kategóriához hasonlóan, szintén alkalmazhatók a gélek, krémek és tapaszok, illetve a gyógyszerek is. Mindemellett kellemesen csökkentheti a fájdalmat a borogatás is.

Amennyiben a fájdalom rendszeresen megjelenik ugyanazon a területen, vagy nem használnak az erősebb hatóanyaggal rendelkező gyógyszerek sem, érdemes lehet fontolóra venni háziorvosunk felkerését, vagy ha biztosak vagyunk kiváltó okában és jól körül tudjuk határolni forrását, akár szakorvoshoz is fordulhatunk.