Nyaralj egy jót a Winmasters kíséretében!

winmasters mobil

Gyakran okoz dilemmát a nyaralni készülő ember számára, hogy az alapvetően szükséges tárgyak mellett mi az, amit még magával vigyen a nyaralásra. Sokszor előfordul, hogy magunkkal viszünk egy társast vagy egy könyvet, aminek általában mindig az a vége, hogy rá sem nézünk az egész nyaralás alatt, de legalább a helyet foglalja.
Van azonban néhány dolog, ami nem jelent akkora súlyfelesleget a csomagban, és biztosan rá fogunk nézni a nyaralás során. Ilyen például a Winmasters vagy előre letöltött film.

Winmasters mobil alkalmazás az útra

A Winmasters nem foglal helyet a csomagban, csak a telefonban, de abban sem sokat, így nem lőhetünk nagyon mellé. Az esti lustálkodás során egy kis játék is biztosan feldobhatja a hangulatot, a nagy relaxációban talán még jobban is esik a játék izgalma, mint egyébként a rohanó hétköznapokban.

Tölts filmeket a telefonodra!

Az ideális nyaralás legfárasztóbb és legunalmasabb része maga az út. Igaz ez az odafelé és a hazafelé vezető útra is, illetve arra is, ha a nyaraláson belül be vannak tervezve kisebb kiránduló utak, amelyek elég gyakoriak. Ezek az utak, a reptéri várakozásokkal együtt, meglehetősen unalmasak tudnak lenni. Nagyszerű lehetőség ez arra, hogy feldobjuk az uncsi órákat a Winmasters segítségével, de ha esetleg még internetünk sincs, akkor jól jöhetnek az előre letöltött filmek a telefonon.

Az, hogy előre le legyenek töltve, azért fontos, mert előfordulhat, hogyha idegen helyen járunk, hogy nem elérhető az internet vagy nagyon gyenge a jel – jobb mindenre felkészülni, még a legrosszabbra is!